Empire Awards – A beszéd

Ahogyan azt tegnap is megemlítettem, kedvencünk nem csak díjátadóként, hanem jelöltként is részt vett az Empire Awardson. Magyar idő szerint tegnap este 11 óra körül hirdették ki, hogy Daisyt szavazták meg az Empire Magazin olvasói 2017 Legjobb Színésznőjének.

Képtelenségnek tűnik ez az egész, mert azon gondolkodtam, hogy ha megnyerem, a köszönetem felületesnek fog hatni. Az első film éppen csak kijött, amikor a Jediket forgattuk, én pedig elég népszerű voltam. Elégedett voltam magammal. Aztán jött a fekete leves, a bőröm szörnyen nézett ki, én pedig rettenetesen zavarban voltam. Amikor felmerült bennem, hogy abbahagyom, mert én ezt nem tudom tovább csinálni; a fodrászom és a sminkesem noszogattak, hogy de igenis meg tudom csinálni. Szóval… hatalmas köszönet nekik! Köszönet Riannek a fantasztikus forgatókönyvért; valamint Marknak, mert itt van és mert elképesztő ember. Köszönet jár még azoknak, akik elérik, hogy soha ne add fel. Amikor belecsöppentem a Star Wars világába, nem éreztem úgy, hogy nekem bármi szavam lenne, mert korábban az emberek szerették velem éreztetni, hogy szegény vagyok, amiről utólag azt gondolom, megérte. Köszönöm a szüleimnek, akik ott ülnek és éreztetik velem, mennyire szeretnek! Valamint köszönöm szépen az Empire Magazinnak a folyamatos támogatásukat!

Az este nem csak Daisy mehetett haza az Empire Awards trófeájával, hiszen a Star Wars volt az este nagy nyertese. Kilenc jelölésükből ötöt váltottak díjra: a Legjobb Színésznő kategórián kívül besöpörték még többek között a Legjobb Filmnek és a Legjobb Rendezőnek járó díjat is.

2018.03.19  Published by: Constance Read More (0) Comments